Galambos Dorina

Galambos Dorina a 2003-as Megasztár énekesnője volt – 35 évesen szebb, mint valaha

A Megasztár első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe, a legjobb 12 előadó közé. 2005-ben kiadta első albumát Játékország címmel, melynek első kislemeze, az Instant nő lett.

2008-ban Hudák Zsófi nagybőgőssel megalapították a Mrs. Columbo zenekart, mely kezdetben pop-rock slágereket dolgozott át jazzbe. Közben 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán diplomázott és a zenekar is egyre nagyobb népszerűségre tett szert, kedvelt szereplői lettek fesztiváloknak és kluboknak itthon és külföldön egyaránt. Első lemezük, a (re)make up, 2013-ban Fonogram Díjat nyert "Az év hazai jazz albuma" kategóriában. Dorina és a zenekar 2012-től már saját szerzeményeket is jegyez, melyek közül az első, a Játszd Újra!, rögtön bekerült a 2012-es Eurovíziós Dalverseny legjobb 30 dala közé.

 

Régen kisebb voltam, néha mégis bajban
Tetszik tudni, nem tudtam, hogy mit szabad és mit nem
Később nagyra nőttem, tűsarokról, magasról néztem
Hogy fakul ki a gyermek életem

Hiányozni kezdtek aztán, a régi álmok
A bolond dallamok, megkerestem hát
A szívemben azt a zajos termet ahol fára másznak
És énekelnek, és kürtöskalács illat száll

Tél vagy napfényes nyár
Kacskaringós égi úton színes lepke száll
Igen vár, ott minden arra vár
Hogy játszd újra, játszd újra már

Nézd ezek a furcsa évek mögöttem vannak
Nem félnek hát, nem titkolom, hogy szép volt
Fölöttem ragyog a tágas égbolt, ugyanúgy csillog
A sok ezer fényfolt erre emlékszem már

Tél vagy napfényes nyár
Kacskaringós égi úton színes lepke száll
Igen vár, ott minden arra vár
Hogy játszd újra, játszd újra már

Tél vagy napfényes nyár
Kacskaringós égi úton színes lepke száll
Igen vár, ott minden arra vár
Hogy játszd újra, játszd újra már

Mozdulj már, gyere és táncolj még, hogy érezd
Mozdulj már, gyere és táncolj még, hogy érezd
Mozdulj már, táncolj még

Gyere érezd, gyere érezd
Gyere érezd, azt hogy élsz

Ha tetszik itt letöltheted a youtube-ról online



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 33
Össz.: 3 390

Látogatottság növelés
Oldal: kezdőlap
Galambos Dorina - © 2008 - 2024 - galambosdorina.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »